Kedves Vendégünk, szeretettel köszönti Önt a STAY Apartment Debrecen minden munkatársa!
Tájékoztatónkban szeretnénk megismertetni Önt a munkásszállónk szolgáltatásaival, szabályaival és segítségére lenni abban, hogy a nálunk eltöltött idő a lehető legkellemesebben teljen.
Köszönjük!
STAY Apartment Debrecen csapata
A Dryvit Profi Kft. 2005-ben alakult, teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozásként. Székhelyünk Debrecenben található. Az elmúlt 16 évben végzett munkánkkal megalapoztuk a cégünkről alkotott képet és a Dryvit Profit, mint márkát.
2020-ban álmodtunk egy nagyot, és újabb terület felé vettük az irányt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt, „Munkásszállások kialakítása” elnevezésű központi munkaerőpiaci program keretében meghirdetett pályázati felhívásra 2020. májusban pályázatot nyújtottunk be, annak érdekében, hogy munkásszállást hozzunk létre Debrecenben, Józsán.
A projekt eredményeként 184 fő munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszálló épült fel az Észak-nyugati Gazdasági Övezet szomszédságában, a foglalkoztatás elősegítése, a munkanélküliség csökkentése, a munkavállalói kedv fokozása, a napi ingázás csökkentése, valamint a munkaerőhiány hosszú távú kezelése érdekében.
A STAY Apartment-t meleg színek, letisztult stílus jellemzik, ahol kedves Vendégeink második otthonukban érezhetik magukat. A földszint + 2 emelet ráépítésű épületben 46 db 2+2 ágyas szoba került kialakításra, valamint 2 db kétágyas betegszoba.
A lakók kedvező körülmények közötti, komfortos elszállásolását a különböző méretű szobákhoz tartozó erkélyek, felső szinten árnyékolóval védett nagy teraszok, a fölszinten televízióval, klímával felszerelt hangulatos társalgó, teraszbútorok, míg az épület mögött filagória, főzőhely, saját zárt parkoló szolgálja.
A privát életteret a minden szobához tartozó konyhablokk, saját fürdőszoba, televízió garantálja.
Szálláshely neve: STAY Apartment Debrecen
Rövidített neve: STAY Apartment
Szálláshely címe: 4225 Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 1/a, 27091/55 hrsz.
Szálláshely szolgáltatás jellege: Munkásszálló
Kategória: ***
Nyitva tartás: az év minden napján 0-24 óráig
Létesítés éve: 2022
NTAK regisztrációs szám: KO22054808
Üzemeltető: DRYVIT PROFI Építőipari Szolgáltató Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 4030 Debrecen, Karabély u. 3.
Adószám: 24880521-2-09
Cégjegyzékszám: 09-09-025799
Statisztikai számjele: 24880521-4120-113-09
Levelezési cím: 4030 Debrecen, Karabély u. 3.
Képviseli: Bana László Mihály ügyvezető
Honlap: www.stayapartmentjozsa.hu
E-mail: info@stayapartmentjozsa.hu
Telefonszám: +36-20-383-2622
Munkásszállónk egy háromszintes épület: a földszinten kapott helyett a recepció, a nappali tartózkodó, a közösségi konyha, mosó és vasalóhelyiség, csomagtároló helyiség, valamint a szobák, és a betegszobák. Az első és második emeleten helyezkedik el a többi szoba, valamint a közösségi konyha szintenként.
Szálláshelyünkön 0-24 órás telefonos recepciós szolgálat működik a hét minden napján 0-24 óráig.
Recepciós munkatársunkat a +36-20-383-2622 telefonszámon kereshetik kéréseikkel, kérdéseikkel. Kérjük, hogy balesetről vagy egyéb rendkívüli eseményről haladéktalanul értesítsék őt.
Szálláshely nyújtási tevékenységünk végzése során kiemelten fontosnak tartjuk a személyes adatok védelmét. A szálláshelykezelő szoftverünk segítségével rendelkezésre bocsájtott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeljük, gondoskodunk azok biztonságáról, megtesszük azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítjuk azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.
A szálláshelyünket igénybevevő munkavállalók és munkaadók adatait az Adatvédelmi törvény értelmében kizárólag szerződéskötési, számlázási céllal használjuk fel és tároljuk.
Minden szobában a férőhelyszámnak megfelelő, 90×200 cm alapterületű, matraccal rendelkező ágy található, higiénikus lepedővel, párnával, takaróval, ágyneművel ellátva.
Az érkező Vendégeinket előkészített ágy fogadja, felhúzott, tiszta ágyneművel. Az ágyazás ágyneműcsere esetén Szobaasszonyaink által biztosított.
Az ágyneműket Szobaasszonyaink hetente automatikusan cserélik. Igény esetén lehetőség van annak mellőzésére, valamint napi csere kérésére is díjmentesen. Kérésével kérjük forduljon Szobaasszonyainkhoz vagy Recepciós munkatársunkhoz!
Szálláshelyünkön animált közösségépítő programok kerülnek megszervezésre hetente 1 alkalommal, valamint igény esetén. A programokról tájékozódjon külön tájékoztató füzetünkben, valamint a Recepción.
OTP Bank Nyrt. ATM Debrecen-Józsa Szentgyörgyfalvi út 5. (Tesco Áruház)
Takarékbank Zrt. ATM Debrecen-Józsa Szentgyörgyfalvi út 9.
OTP ATM 4225 Debrecen Szentgyörgyfalvi út hrsz: 26420/1 (SPAR Áruház)
Szálláshelyünkkel kapcsolatot előzetesen a megadott elérhetőségeken lehet felvenni, valamint a www.stayapartmentjozsa.hu oldalon található online foglalási menüpontnál. A szálláshely igénybevételére vonatkozó igény jelzését követően, megegyezés esetén bérleti szerződést kötünk a szálláshelyen megszállni szándékozó munkavállaló munkaadójával, melyben az elszállásolásra kerülő létszám és a bérlet időtartama is meghatározásra kerül.
A szálláshely elfoglalása előre egyeztetett időpontban 8:00 és 20:00 között lehetséges.
Szálláshelykezelő szoftverünk segítségével rögzítjük a hatályos, személyes adataikat, ellenőrizzük szálláshelyünk igénybevételének jogosultságát, valamint teljesítjük jogszabályi kötelezettségeinket.
Bejelentkezést követően ismertetjük a bérleti szerződésben foglaltakat, valamint röviden tájékoztatást adunk szálláshelyünk használatáról és átadjuk a saját, szobát nyitó kulcskártyát.
Bérleti szerződést kötünk a szálláshelyen megszállni kívánó munkavállaló munkaadójával, melyben az elszállásolásra kerülő létszám, a bérleti díj összege, bérlet időtartama, valamint a bérlői és bérbeadói jogok és kötelezettségek is meghatározásra kerülnek.
Szálláshelyünkön biztonsági őr teljesít szolgálatot hétköznapokon 18:00-06.00-ig, valamint hétvégenként és ünnepnapokon 0-24 óráig.
Munkásszállónk feladatai közé tartozik Vendégeink és Munkavállalóink egészségének megóvása, ezért ennek érdekében igyekszünk minden szükséges óvintézkedést megtenni.
A higiénés körülmények megőrzése érdekében a közösen használt helyiségek és a szobák takarítása minden második nap 8:00 – 16:00 között történik. A vírusok és kórokozók elpusztítása érdekében kérjük belépéskor éljen a Recepció mellett elhelyezett kézfertőtlenítés lehetőségével.
Csomagtárolási- és megőrzési lehetőséget ingyenesen biztosítunk a szálláshelyünk földszintjén a Recepció melletti, zárható, elkülönített, felügyelt helyiségben.
A szobákban személyenként külön zárható szekrény áll rendelkezésre értékeik biztosítására, ezen kívül külön zárható élelmiszer-tároló rekesz is biztosított.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szobákban elhelyezett tárgyakért, értékekért szálláshelyünk nem vállal felelősséget!
A nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény módosításának értelmében 2012. április 1-től szigorúan tilos a zárt térben történő dohányzás. Szálláshelyünk szobái nem dohányzók, így kérnénk a dohányzás mellőzését a szobákban, valamint a bejáratnál egyaránt. Dohányozni kizárólag az arra kijelölt helyeken lehetséges, a szálláshely bejáratától számított 5 méterre, illetve a kerti filagóriában.
A dohányzás miatt a berendezési tárgyakban keletkezett kárért a Vendég kártérítési felelősséggel tartozik.
Ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy a szobákban füstérzékelő berendezés került elhelyezésre, amely füst esetén elsőként a Recepción, majd közvetlenül a helyi Tűzoltóságon jelez. Amennyiben dohányfüst miatt megszólal a tűzjelző berendezés, 20.000,- Ft költséget számítunk fel az adott szobára!
Ezen kívül az adott szobában megszálló Vendégeknek kell megtérítenie a téves riasztás miatt felmerült Tűzoltósági kivonulási és egyéb összes járulékos költséget.
Magyarországon a hálózati feszültség 220 – 240 V / 50 Hz. Szálláshelyünkön F típusú konnektorok kerültek elhelyezésre, amelyek kétoldali földelést tesznek lehetővé. A más típusú elektronikai eszközök biztonságos használatához, külön kérésre, nemzetközi használatra alkalmas adaptert nem tudunk biztosítani.
Szabad konnektor a szobában, továbbá közvetlen az ágy mellett is biztosított.
A szoba áramellátásának aktiválásához kérjük, helyezze szobakártyáját az ajtó mellett található kártyanyílásba.
Az elektromos hálózat a szálláshelyünk által telepített/biztosított eszközök energia-fogyasztásának figyelembevételével lett kialakítva.
Otthonról hozott elektromos készülékek közül használni kizárólag a személyes higiéniát szolgáló villanyfogyasztókat szabad (pl. elektromos borotva, fogkefe, hajszárító és hasonlók), valamint laptopot, telefont, kamerát, fényképezőgépet. Ezeken az eszközökön kívül más eszközt (pl. elektromos hősugárzót) kizárólag előzetes bejelentést és jóváhagyást követően van lehetőség.
Ellenkező esetben a Vendég köteles megtéríteni az esetleges kárt, amit a használata által okoz. Kérjük ilyen jellegű igényével forduljon Recepciós kollégánkhoz.
A Recepció mellett levő betegszoba a kijelölt elsősegélynyújtó helyiség, ahol az elsősegély készlet található, mely segítséget nyújt a sérülések gyors ellátásakor. Kérje Szobaasszonyaink, Biztonsági őrünk vagy Recepciós munkatársunk segítségét. Amennyiben a probléma tartósan fennáll és a fájdalom nem szűnik, úgy forduljon az Ügyelethez. További információért lásd Orvosi ügyelet pont.
Amennyiben itt tartózkodása során bármit elveszített, kérjük, forduljon Szobaasszonyainkhoz, Biztonsági őrünkhöz vagy Recepciós munkatársunkhoz.
A szobában felejtett tárgyakról értesítjük önt a személyes irataiban szereplő elérhetőségen.
Minden, szálláshelyen talált tárgyat leltárba veszünk és 3 hónapig őrzünk. Ezen időn belül kérésére postázni tudjuk azokat, a postaköltség megtérítése ellenében.
Kérjük, hogy 22:00 óra után, az ott tartózkodók nyugalmának megőrzése érdekében a zajos tevékenységtől tartózkodjon.
A szobát a bérleti szerződésben meghatározott érkezés napján előre egyeztetett időpontban lehet elfoglalni. Érkezést követően szálláshelykezelő szoftverünk segítségével rögzítjük vendégeink hatályos, személyes adatait, ellenőrizzük szálláshelyünk igénybevételének jogosultságát jogszabályi kötelezettségeink teljesítése érdekében
A bejelentkezést követően Vendégeinknek átadjuk a saját, szobájukat nyitó kulcskártyát.
Étkezésre mind az apartmanszobákban, mind a közösségi konyhákban lehetőség van.
A’la Carte, büfé jellegű, svédasztalos reggelire, vagy reggeli csomag vásárlására legközelebb szálláshelyünk 250 méteres körzetében van lehetőség. Bővebb információt tájékoztató prospektusunkban talál.
Fizetni a megkötött bérleti szerződésben megadott fizetési adatoknak megfelelően, számla alapján utalással van lehetőségük.
Munkásszállónkban 46 db légkondicionált szoba és 2 betegszoba található Minden szobához külön fürdőszoba tartozik, zuhannyal, mosdóval, tükörrel, piperepolccal, fürdőszobaszekrénnyel, törölközőtartóval, ruhafogassal, elektromos csatlakozóval, szeméttárolóval, adagolós folyékony szappannal/tusfürdővel, törölközővel, hajszárítóval, WC-vel, WC papírral és WC kefe tartóval felszerelve.
Munkásszállónkon központi fűtéssel üzemel. A szobákban klímaberendezés található, amelyek fűtésre és hűtésre is használhatóak. A berendezés bezárt nyílászárók mellett üzemel megfelelően, a kívánt hőfok a falon lévő kezelőpanelen állítható be. Az ajánlott fűtési / hűtési hőmérséklet 22 – 26 C°. Ez a hőmérsékleti tartomány biztosítja a kellemes komfortérzetet.
További információért lásd a „Termosztát használati útmutató” részt.
Beállítási nehézségek esetén kérjük, forduljon Szobaasszonyainkhoz, Biztonsági őrünkhöz vagy Recepciós munkatársunkhoz!
Maranta Patika Gyógyszertár
Cím: 4225 Debrecen-Józsa Alsójózsai u. 6.
Telefon: +36-52-530-288, +36-52-530-289
Fax: +36-52-530-289
Típus: Közforgalmú gyógyszertár
Nyitvatartás: hétfő – péntek: 8:00 – 18:00 • szombat: 8:00 – 12:00 • vasárnap és munkaszüneti napon: zárva
Józsai Gyógyszertár Debrecen
Cím: 4225 Debrecen, Szentgyörgyfalvi u. 9.
Telefon: +36-52-533-533
Fax: +36-52-533-534
Nyitva tartás: hétfő – péntek: 8:00 – 18:00 • szombat: 8:00 – 12:00 • vasárnap és munkaszüneti napon: zárva
Gyógyszertári ügyelet Debrecenben
Minden nap 8:00 – 22:00: Nap Patika Debrecen, Hatvan utca 1. Telefon: +36-52-413-115
Hétköznap 19.00 – 8:00: Libra Patika Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: +36-52-432-288
Hétvégén 22:00 – 8:00: Auguszta Patika, Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon: +36-52-535-752
Hajszárító a szobához tartozó fürdőszobában áll rendelkezésére térítésmentesen.
A munkásszálló egész területén és a park egyes részein a díjmentes internet hozzáférés WIFI révén biztosított, melynek kódját a szobakártyával együtt adjuk át Önnek. Amennyiben nem sikerül a csatlakozás, forduljon a Recepciós kollégánkhoz.
Igény esetén a Nappali tartózkodóban külön működőképes és internetkapcsolattal ellátott számítógép áll Vendégeink rendelkezésére.
Vendégeink biztonsága érdekében épületünk közösségi tereiben, folyosókon, továbbá a parkolóban, a külső utcafrontokon állandó kamera megfigyelő rendszer működik.
Kérjük, jelezze Munkatársainknak, amennyiben szobájában valamely berendezés nem működik vagy javításra szorul.
A Vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni a Recepción és minden szükséges adatot a szálláshely rendelkezésére bocsátani, amely ahhoz szükséges, hogy a káreset körülményei tisztázhatóak lehessenek, illetve amelyek egy esetleges szabálysértési, vagy büntető eljáráshoz szükségesek.
Tartózkodási ideje alatt a szobában, illetve a munkásszálló területén okozott gondatlan vagy szándékos károkozásért, nem rendeltetésszerű használatért a felelősség Önt terheli. Ez esetben a munkaszállónk a javítási, pótlási költségeket jogosult Önre továbbterhelni.
Amennyiben a Vendégtájékoztatóban, vagy a Bérleti szerződésben akár munkaadója által vállalt kötelezettségeket nem teljesíti, illetve a munkásszállást és a hozzá tartozó közös helyiségeket illetve területet rongálja, vagy rendeltetésükkel ellentétesen használja, szóban hívjuk fel az Ön, valamint írásban hívjuk fel a munkaadója figyelmét a következményekre történő figyelmeztetéssel, és szólítjuk fel a szerződésszerű magatartás tanúsítására. Amennyiben a felszólításnak Ön haladéktalanul, valamint munkáltatója 5 napon elül nem tesz eleget, szálláshelyünk élni fog az írásbeli azonnali hatályú felmondás lehetőségével.
Amennyiben nem szeretné, hogy nyugalmát megzavarják, kérjük, használja a szobában elhelyezett „Kérem, ne zavarjanak!” feliratú táblát. Kérjük, a táblát akassza ki a kilincsre.
Az épület mögött saját kiépített tűzrakóhely, kerti sütögetőkert került kialakításra, ahol minden szállóvendég kedvére süthet-főzhet a vendégtájékoztatóban foglalt alapvető szabályokat betartva, a szálláshely többi vendége nyugalma zavarása nélkül. A kerti sütőhelyet mindenki saját felelősségére használja. Kérésére Munkatársaink 6 db nyársat biztosítanak a nyugodt sütögetéshez.
Szálláshelyünkön a bérleti szerződésben meghatározott időtartamig tartózkodhat. A bérleti szerződés lejárta napján 14 óráig kell elhagyni a szálláshelyet. Távozás előtt átvizsgáljuk szobáját, hogy az az átadáskori állapotban van-e. Elvégezzük a szoba bérleti szerződés melléklete szerinti szobaleltár szerinti átvizsgálása.
Távozáskor kérjük adja le kulcskártyáját a Recepción.
Távozását követően szobában vagy a szálláshely területén felejtett tárgyaikat eljuttatjuk Önnek.
A közösségi, ugyanakkor komfortos időtöltést a fölszinten televízióval, klímával felszerelt hangulatos társalgó, valamint a bejárt melletti terasz, továbbá az épület mögött filagória és főzőhely biztosítja. A közösségi helyiségek a Vendégek részére ingyenesen használhatóak.
Munkásszállónkon szintenként egy közösségi konyha került kialakításra. A konyhák konyhaszekrénnyel, kombinált hűtőszekrénnyel, négy zónás főzőlappal, kétmedencés mosogatóval, kávéfőzővel, vízforralóval, pirítós sütővel, étkészlettel, valamint étkező asztalokkal és székekkel kompletten felszereltek.
Munkásszállónkon elektronikus beléptetési rendszer működik. Kulcskártya működteti a munkásszálló szobáink ajtajának a zárszerkezetét, valamint biztosítja az áramellátást. Az ajtók kizárólag kártyával nyílnak, illetve nyithatók: a kártyát a zárszerkezet tetején lévő nyílásba kell helyezni és egy lassú mozdulattal kihúzni, a kapcsolón zöld fény villan fel néhány másodpercre, ekkor az ajtó nyitható. Ha a szobában tartózkodik, a kártyát helyezze az ajtó mellett, a falon lévő kártyatartóba, a „ Szobaőr”-be, mely biztosítja a szoba elektromos árammal történő ellátását.
Kérjük, ha a szobából távozik, kártyáját minden esetben vigye magával.
Kérjük kedves Vendégeinket, hogy a kártya épségére ügyeljenek! A kártya esetleges meghibásodását, illetve elvesztését kérjük a Recepción haladéktalanul jelentse. A Recepción lévő munkatársunk gondoskodik az új kártya kiadásáról, beüzemeléséről térítésmentesen. Meghibásodás, rongálás vagy elvesztés esetén, a harmadik kulcskártya biztosításáért 30.000 forintot számolunk fel.
A szobaajtó mellett található a kulcskártya tartó. Kérjük, hogy kártyáját helyezze a tartó nyílásába, hogy szobája áramellátása biztosított legyen. Az elektromos ellátás meglétét a kártyatartó világító zöld fénnyel jelzi.
A munkásszállóink szobáit a Bérleti szerződésben szereplő, adott számú Vendég veheti igénybe. Jogosultak vagyunk előzetes bejelentés nélkül ellenőrizni, hogy a szálláshelyünkön a fizetett létszámban tartózkodnak-e a Vendégeink.
Szálláshelyünkön Vendégeinknek a Recepciós munkatársunkkal történő egyeztetés után lehetőségük van látogatók fogadására a közösségi helyiségekben.
A látogató(k) a szobába csak előzetes e-mailben történő jelzés és ezt követő visszaigazolást követően mehetnek, és 20:00 óra után a szobában nem maradhatnak. Ennek megsértése esetén Recepciós munkatársunk a mindenkor érvényes árlista szerinti szállásdíjat számítja fel utánuk.
A látogató magatartásáért – beleértve az esetleges károkozását is – a Vendég felelősséggel tartozik.
A szobákban lévő prospektusokban minden lényeges információ elérhető. Felvilágosítást Recepciós kollégánk készséggel ad.
Tűzriadó esetén kérjük, azonnal hagyja el az épületet. Kérjük, nézze át figyelmesen a szoba ajtajára kifüggesztett térképen a menekülési útvonalat és a vészkijáratok helyét. A folyosón zölden világító táblák jelzik a vészkijáratokhoz legrövidebb utat.
Kérjük, kövesse a munkásszálló személyzet utasításait az esetleges kiürítés alkalmával.
Mosási lehetőséget külön biztosítunk a földszinten vendégeink számára. A mosó-vasaló helyiségben elöltöltős mosógépben moshatják ki és szárítógépben száríthatják ruháikat a szálláshelyen megszállók. Mosatási szolgáltatást nem biztosítunk.
A szobában adódó vagy a szálláshely területén észlelt műszaki hibákat kérjük, jelezze Szobaasszonyainknak, Biztonsági őrünknek vagy Recepciós munkatársunknak.
Munkásszállónkba hangszigetelt ablakok kerültek beépítésre.
A szobájának ajtajait és ablakait mindig tartsa zárva, távozáskor kérjük zárja be a nyílászárókat.
Kérjük látogassa meg honlapunkat a www.stayapartment.hu oldalon, ahol aktuális híreink, szolgáltatásaink és ajánlataink mellett megírhatja véleményét szálláshelyünkről, valamint közvetlen, online foglalási lehetőséget is biztosítunk.
Háziorvosi rendelők:
Baleseti sebészet/ügyelet (0-24): Kenézy Gyula Kórház és Rendelő Intézet Debrecen, Bartók Béla utca 2-26. Tel: +36-52-511-777
Felnőttorvosi ügyelet (0-24): I. sz. Belgyógyászati Klinika Debrecen, Nagyerdei körút 98. Tel: +36-52-40-40-40
Körzeti fogorvosok:
Panaszával, észrevételeivel kérjük, még itt tartózkodása alatt forduljon Recepciós munkatársunkhoz. A szálláshelyünkön nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt, az elutazás időpontjáig. Az ezen időszakban írásban vagy szóban igazoltan eljuttatott (jegyzőkönyvbe felvett) panasz kezelésére vállalunk kötelezettséget.
A Vendég panasztételi joga a szálláshelyről történt elutazását követően megszűnik. A szálláshelyről történt elutazást követően utólagos kártérítés benyújtására nincs lehetőség.
Vendégeink közvetlen a szálláshely előtti parkolóban ingyenesen parkolhatnak a részben kamerával megfigyelt, zárt parkolónkban. Parkolásnál ügyeljenek a parkolóhelyek minél jobb kihasználására.
Parkolónk nem őrzött, az esetleges károkért, az itt elhelyezett tárgyakért, gépkocsikért, az abban lévő értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk.
Kérésére tartalékpárnát biztosítunk. Kérésével kérjük forduljon Szobaasszonyainkhoz, Biztonsági őrünkhöz vagy Recepciós munkatársunkhoz.
Szálláshelyünkön közösségépítő programok kerülnek megszervezésre hetente 1 alkalommal, valamint tematikus programok havi 1 alkalommal. A programokról tájékozódjon külön tájékoztató füzetünkben, valamint a Recepción.
Rádió szolgáltatás a szobákban, valamint a nappali tartózkodó helyiségben elhelyezett televízión keresztül érhető el.
Recepciós munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a nap 24 órájában a +36-20-383-2622 telefonszámon.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy szálláshelyünket, és a hozzá tartozó közös helyiségeket, valamint a berendezési és felszerelési tárgyakat rendeltetésszerűen, a többi lakó jogainak és érdekeinek sérelme nélkül használják. Tartózkodásuk alatt felelősek minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye.
Amennyiben bármely berendezés vagy felszerelés használatával kapcsolatosan kérdése merül fel, kérje Szobaasszonyaink, Biztonsági őrünk vagy Recepciós kollégánk segítségét.
Munkásszállónk félévente egyszer rovarirtással biztosítja Vendégeinek a zavartalan pihenést. Amennyiben időközben problémát észlelnek, jelezzék a Recepción.
Tartózkodásuk során lehetőség van tollas ütő és labda, valamint sakk készlet bérlésére díjmentesen. A kölcsönözhető játékokról bővebb felvilágosítást a Recepción kérhet! Bérlésre kaució ellenében van lehetőség.
Munkásszállónk elkötelezett a környezettudatos, fenntarthatóbb életmód kialakítása mellett. Az újrahasznosítás, energiamegtakarítás, talaj-és levegőszennyezés csökkentése érdekében kérjük használja a szintenkénti közösségi konyhákban elhelyezett szelektív hulladékgyűjtőinket. A papír, műanyag (PET és fólia), italos karton, alumínium doboz hulladékaikat kérjük, hogy a megjelölt gyűjtőkben helyezzék el.
Munkásszállónkban 46 db egyedileg szabályozható légkondicionálóval felszerelt szoba és 2 db betegszoba található, így összesen 184 férőhely áll a vendégeink rendelkezésére.
Szobáink 90×200 cm fekvőfelületű ággyal, fotellel, asztallal, székkel, 60×60 cm alapterületű ruhásszekrénnyel, televízióval, éjjeli szekrénnyel/tárolóhellyel, olvasólámpával, vállfával, ruhafogassal, szemeteskosárral, öltözőtükörrel, sötétítőfüggönnyel felszereltek.
Minden szobához külön konyhablokk került beépítésre konyhaszekrénnyel, beépített hűtővel, egy zónás főzőlappal, egymedencés mosogatóval, mikrohullámú sütővel, étkészlettel kompletten felszerelve.
Minden szobához külön fürdőszoba tartozik WC-vel.
A szobákban személyenként külön zárható szekrény biztosított csomagtárolásra.
A szobájának ajtaját mindig tartsa zárva, távozáskor mindig ellenőrizze, hogy bezáródott-e az ajtó és kérjük ablakokat úgyszintén csukja be!
A közösen használt helyiségek és a szobák takarítása minden második nap nap 8:00 – 16:00 között történik.
Amennyiben nem kíván élni az aznapi szobatakarítással, kérjük az ajtó kilincsére akasztott „Kérem ne zavarjanak!” táblával vagy Szobaasszonyaink, Recepciós kollégánk részére jelezze.
Amennyiben soron kívüli takarításra lenne szüksége, kérjük jelezze azt Szobaasszonyaink, Recepciós kollégánk részére. A soron kívüli takarítás térítésmentes, ugyanakkor extra takarítási díjat számolunk fel, amennyiben a szoba bútorzatán, szőnyegén, textíliáin, függönyein normál takarítással nem tisztítható szennyeződés keletkezik.
Az ágyneműket hetente cseréljük. Amennyiben napi cserére lenne szüksége, kérjük igényével forduljon Szobaasszonyainkhoz vagy jelezze Recepciós kollégánk részére.
A kéz és fürdőszobai törölközők szintén hetente kerülnek lecserélésre. Amennyiben gyakoribb cserére lenne szüksége, kérjük forduljon Szobaasszonyainkhoz vagy jelezze Recepciós kollégánk részére.
Kérésre plusz takarót biztosítunk. Kérésével kérjük, forduljon Szobaasszonyainkhoz, Biztonsági őrünkhöz vagy Recepciós kollégánkhoz.
A Vendégek által használható telefon a Recepción áll rendelkezésre, kérés esetén forduljon munkatársunkhoz.
Szobáink korszerű LCD televízióval felszereltek. A szobákban elhelyezett televíziókkal előre programozott csatornák foghatók. A programok ingyenesek. A bekészített információs listán találja a csatornakiosztást.
A hűtési-fűtési rendszer apartmanonként külön, mobiltelefonról is működtethető.
A távirányítón beállítható üzemmódok a központi távirányító beállításaitól függenek. A központi távirányító által le vannak tiltva egyes funkciók. Bizonyos gombok megnyomásakor az üzemmód korlátozást jelző szimbólum villog a kijelzőn.
Kijelző részei:
1 – függőleges legyezés
2 – vízszintes legyezés
3 – ha a beállított hőmérséklet eléri a max vagy min korlátot, akkor jelez
4 – automata üzemmód
5 – beállított hőmérséklet
6 – hűtési üzemmód
7 – légszárító üzemmód
8 – szellőzés üzemmód
9 – fűtési üzemmód
10 –beltéri egység címe
11 – padlófűtés üzemmód
12 – paraméter értékét jelzi
13 – légtérfűtés-mód
14 – paraméter ellenőrzés
15 – energiatakarékos üzemmód
16 – éjszakai üzemmód
17 – ventilátorsebesség
18 – léghőmérsékletek helye
19 – szűrőtisztítás szükséges
20 – csendes üzemmód
21 – beltéri egység elektromos fűtés
22 – világítás be/ki
23 – X-Fan funkció aktív
24 – egészséges funkció aktív
25 – frisslevegő (nem érhető el)
26 – külső funkció
27 – kültéri egység leolvasztás
28 – kulcsos kapcsoló jelen van
29 – korlátozás van
30 – gyermekzár aktív
31 – egy távirányító vezérel mindent
32 – beltéri egység takarékos üzem
33 – az aktuális távirányító SLAVE
34 – áramszünet utáni adatmegőrzés
35 – tilos művelet
36 – az aktuális beltéri a MASTER
37 – óra, időzítő
Gombok jelentése:
1 – jóváhagyás, visszalépés
2 – érték csökkentése
3 – alvó üzemmód
4 – ventilátor sebessége
5 – érték növelése
6 – üzemmódok váltása (automata, hűtés, szárítás, szellőzés, fűtés, padlófűtés,
3D fűtés, légtérfűtés)
7 – funkciók beállítása
8 – időzítő
9 – legyezés
10 – be/kikapcsolás
2 és 5 együttes lenyomása: gyermekzár
Információs katalógusunkban elérhetőek a környéken elérhető szolgáltatások térképes ismertetője.
A fürdőszobákban a mosdókagylónál és a zuhanynál elhelyezett adagolók szappanként, tusfürdőként és samponként egyaránt használatos készítményt tartalmaznak.
Vendégeink kényelme érdekében a fürdőszobában személyenként 1 db fürdőlepedőt, 1 db törölközőt és fürdőszobánként 1 db kádkilépőt helyezünk el. Amennyiben további kéz- és/vagy fürdőtörülközőre lenn szüksége, forduljon Szobaasszonyainkhoz vagy Recepciós kollégánkhoz, aki azt díjmentesen biztosítja.
Kollégáink távozásukkor az elhagyott lakrészt ellenőrzik. Szálláshelyünk jogosult távozás után a szobából hiányzó textíliákat a Vendégnek kiszámlázni.
A tűzesetek elkerülése érdekében a saját tulajdonú elektromos készülékek (pl. kávéfőző, merülőforraló, vasaló stb.) szobai használata nem megengedett (a személyes higiéniát szolgáló villanyfogyasztókat kivéve).
A vendégszobában gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot tárolni tilos.
Az épületben tűzjelző berendezések és porral oltó készülékek kerültek elhelyezésre jól látható jelöléssel ellátva. A szobákban füstérzékelő berendezés található. Tűz esetén Vendégeinket szirénahang figyelmezteti. Ilyen esetben kérjük, hogy a szobákban kifüggesztett menekülési útvonal szerint hagyja el az épületet. Kérjük, nézze át figyelmesen az ajtajára kifüggesztett térképen a vészkijáratok helyét. A folyosón zölden világító táblák jelzik a vészkijáratokhoz legrövidebb utat.
Ha tüzet észlel, kérjük jelezze Szobaasszonyainknak, Biztonsági őrünknek vagy Recepciós munkatársunknak. Téves tűzjelzés esetén Munkatársaink tájékoztatják Vendégeinket a téves riasztás tényéről.
Kérjük, hogy a helyiség elhagyásakor az elektromos berendezéseket minden esetben szíveskedjenek kikapcsolni.
Vendégeink részére vasaló és vasalódeszka használatot díjmentesen biztosítunk. A vasaló, valamint a vasalódeszka a mosó-vasaló helyiségben áll rendelkezésre.
Szálláshelyünk különösen igényes mind az itt megszálló munkavállalók, mind a munkáltatók igényeinek maximális kiszolgálására. Amennyiben valamelyik szolgáltatásunkkal nem elégedett vagy bármilyen javaslata van az ellátással kapcsolatosan, kérjük azonnal forduljon a Recepcióhoz és jelezze a problémát. Észrevételeivel segíti munkánkat. Saját honlapunkon beírva is megoszthatja véleményét másokkal.